Közeledik az új szezon, így mi is megújultunk! Új platformon, új néven, új posztokkal, és egy-két újdonsággal vágunk neki a következő szezonnak, mert ahogy már Barney Stinson is megmondta, az új mindig jobb!

Az új szezont idén is a Szuperkupa nyitja meg, amit most Kanadában, még pontosabban Montrealban játszanak majd. Ennek célja az, hogy Kanadában, elsősorban Québec tartományban (Kanada egyetlen tartománya, ahol kizárólag a francia a hivatalos nyelv) még inkább megszerettessék a francia focit, a francia bajnokságot. Tehát egy igazi hírverő mérkőzést rendeznek augusztus 1-jén, ahol a tavalyi bajnok és kupagyőztes Paris Saint-Germain a tavalyi ezüstérmes Olympique Lyonnal találkozik.

Erőviszonyok:

Júliust írunk, ilyenkor minden klubigazgató/elnök azon fáradozik, hogy megerősítse csapatát új játékosokkal a következő szezonra. Ez Párizsban, vagy épp Lyonban sincs másképp, bár mindkét felet sújtják külső körülmények. Kezdjük a fővárosiakkal, akiknél - mint tudjuk - a pénzből nincs hiány, azonban a párizsiak sem hagyhatják figyelmen kívül a pénzügyi fair play szabályt. Ezért valamivel később is kezdődött el Laurent Blanc-éknak a mercato, mivel meg kellett várniuk az UEFA döntését, hogy mennyit is költhetnek a nyáron, meddig is ér az a bizonyos takaró. Az európai szövetség igen kegyes volt a PSG-vel, a tavaly nyári 60 milliós keret dupláját, azaz 120 millió eurót (plusz az eladásokból befolyt összegek) költhet idén nyáron a fővárosi klub.

Ezután pedig azonnal fejest is ugrott a PSG a mercatóba. Kevin Trapp személyében szerződtettek egy fiatal és tehetséges német hálóőrt, valamint hazacsábították a Tottenhamtől Benjamin Stamboulit, akinek nem igazán jött be az angol kaland. A két labdarúgóért összesen durván 20 millió eurót adtak a párizsi vezetők, míg Yohan Cabaye-t 18 millió euró ellenében megvásárolta a Crystal Palace, így majdnem nullára redukálták a kiadásokat, szóval gyakorlatilag nem csökkent a 120 milliós keret. A kérdés már csak az, hogy meddig marad ez így, hiszen Ángel Di Maria érkezését bármikor bejelenthetik (az argentin szélsőért 60-65 millió eurót fizetnek), illetve Lucas Digne pótlása is könnyen napirendre kerülhet, mivel a fiatal francia balhátvéd távozni kíván a kevés játéklehetőség miatt.  

Természetesen Di Maria leigazolása lenne a PSG legnagyobb nyári dobása, mégis érdemes kiemelni egy másik változást is. Az elmúlt szezon végeztével visszavonuló Zoumana Camara a következő szezontól Laurent Blanc segítője lesz, amolyan kapocs az edző és a játékosok közt, mint anno Claude Makélélé. Sokan annak tudják be a PSG tavalyi gyengélkedéseit, hogy Blanc mellől hiányzott Makélélé, aki vezetőedzőként próbálta ki magát Bastiaban, több, de inkább kevesebb sikerrel. Hiányzott egy "erős kéz" mellőle, mivel a "professzor" nem sorolható a szigorú edzők sorába, ahogy azok közé sem, akik szeretik egymaguk csinálni a dolgokat. Blanc szereti megosztani a feladatokat, nagy stábbal dolgozni, ezért lehet fontos "igazolás", láncszem Camara az új szezonban. 

Amíg Párizsban a pénzügyi fair play szab határokat a költekezésben, addig Lyonban közel sem engedhetnek meg ekkora fényüzést, elsősorban azért, mert az OL stadiont épít. Ez az oka, hogy egy amolyan "Arsenal-modell" alapján fiatalításba fogott az Olympique. Bár az Arsenal(!!!) ellen 6-0-ra elveszített felkészülési mérkőzés után Jean-Michel Aulas "szükségállapotról" beszélt, illetve arról, hogy még a bajnokság kezdete előtt 5 játékost igazolnak (1 jobbhátvédet, 1 középhátvédet, 2 középső-, illetve 1  támadó-középpályást). Ha tovább akarnánk keresni a hasonlóságokat a Lyon és az Arsenal között (ez lassan már mániámmá vált), akkor akár felemlegethetnénk az Ágyúsok 2011-es Manchester United elleni 8-2-es vereségét, ami után Arsene Wenger 5 labdarúgót szerződtetett az átigazolási időszak utolsó napjaiban. 

Az alapvető terv Lyonban az volt, hogy a tavaly nagy meglepetésre ezüstérmet szerző gárdát egyben tartsák, a fiatalok még jobban összeszokjanak, és egy-két játékossal mélyítsék a keretet a Bajnokok Ligájára. Így érkezett a Marseille-től ingyen Jérémy Morel, illetve Lacazette "külön kérésére" Claudio Beauvue a Guingamp-tól. Mind Lacazette, mind Beauvue Guadeloupe-ról származik, ezenfelül nagyon jó barátok is, idén nyáron például együtt is vakációztak. Persze a bretonok színeiben tavaly szerzett 17 gól magáért beszél, valamint az is, hogy a Marseille elől happolhatta el Aulas Beauvue-t. A Lyon nyári mercatója annak a jegyében is zajlik, hogy Aulas bosszút álljon a Marseille-en. Tavaly nyáron Bafétimbi Gomisnak lejárt a szerződése Lyonban, amit nem hosszabbított meg, így ingyen távozott. Bár végül Angliába igazolt a támadó, az OM is szerette volna megszerezni, de nem jött össze az üzlet. JMA pedig idén bizonyítani akarta, hogy ő viszont tud a Marseille-től igazolni, először Gignackal próbálkozott, majd Morel ügyében sikerrel járt. Tehát ő tudott a Marseille-től igazolni... 

Esélylatolgatás:

Bár nem igazi tétmeccsről beszélünk, mind a PSG,  mind a Lyon szeretné egy győzelemmel, illetve egy kupával indítani a szezont, ennek megfelelően biztosan jó mérkőzésnek ígérkezik a szombati Szuperkupa-döntő! A jövőhéten pedig már indul a bajnokság, ami kapcsán mi is jelentkezünk egy előzetessel az esélyekről, mire is készüljünk a Ligue 1 2015-2016-os szezonjában.